31.rész- Itt vagyok!! 2/2 -

november 19.

Je viens pour vous/Jövök érted/

   Hét órakor az ébresztőm keltett fel. Gyorsan felöltöztem, megreggeliztem, majd elindultunk anyuval Diáért, de előtte még befogtuk Olafot és a cicakajával elvittük Dia szüleihez, hogy etessék nekünk, míg nem vagyunk itthon. Természetesen boldogan elvállalták. Bár kétlem, hogy mindent értett, de elmagyaráztam a hógömbömnek, hogy ne menjen haza, hanem maradjon ott annál a háznál.

   Felszedtük Diát és az apukáját, majd kimentünk a reptérre. Dia apukája azért is jött velünk, hogy a kocsinkat, majd haza vigye, mert nem hagyhatjuk ott az autót a parkolóban, ki tudja mennyi időre. Mire odaértünk, és megvettük a jegyeket, pont a beszállás volt, úgyhogy Dia elbúcsúzott az apukájától, majd felszálltunk a gépre. Esős és hideg idő volt én meg egy szál rövid naciban meg pólóban járkáltam, bár nem voltam annyira hülye, ezért felvettem egy barna bőrdzsekit. Reméltem, hogy ott jobb idő lesz, ezért volt ilyen laza az öltözékem.

   A repülőre felszállva szerencsére egy ablakhoz szólt a jegyem, így én láthattam a külvilágot is. Mellém Dia ült le, s mögénk meg anya. A kapitány a hangos bemondón elmondta a mondandóját, majd elkezdődött a felszállás. Úgy hallottam, hogy fel- és leszállásnál jó ha rágózik az ember, de azt már nem tudtam, hogy miért, de mivel készültem vele adtam egyet anyunak meg Diának is, majd gyors rágásba kezdtünk míg a repülő fel nem szállt a levegőbe. Egy sztyuárdesz sétált el mellettünk és mondta, hogy sikeres volt a felszállás, és már kilehet kapcsolni az öveket és a telefonokat meg bekapcsolni. Elővettem a mp3 lejátszóm, bedugtam a fülembe, majd hátra hajtottam a fejem és az ablakon keresztül néztem, ahogy a nap jobban előbújik, majd lehúztam a "redőny" félét, hogy ne süssön be a nap és lassacskán elaludtam. 

   Éppen az Alpok felett szálltunk amikor felébredtem és kinéztem az ablakon, de a redőnyt csak alig húztam fel, hogy Dia tudjon még aludni, és ne süssön a szemébe a nap. A táj nagyon magas volt, de mi még magasabban szálltunk. Voltak persze, olyan magas hegyek is, amiknek már a csúcsa fehér volt, az a bizonyos hóhatár. Ránéztem az órámra és láttam, hogy körül belül egy és fél órát aludtam. Mikor láttam, hogy a kis tévén az volt kiírva, hogy még egy óra és leszállunk, hirtelen a szívem gyorsabban kezdett verni és szinte a fülemben hallottam a dobogását. Anyut és Diát is már inkább felébresztettem, hogy nem maradjanak ki a leszállásból. Egyre közeledtünk a célhoz és már Franciaország fölött szálltuk. Nagyon ideges voltam és egyben izgultam is. Hirtelen a hangos bemondó szólalt meg.

"Tisztelt utasaink! Megkezdjük a leszállást, kérem az öveket kapcsolják be."

Kinéztem az ablakon és csak a közeledő tájat néztem, ahogy anya is mögöttem. A pilóta könnyedén lerakta a gépet és mindenki tapsolni kezdett, én csak néztem, mert először nem értettem, de aztán én is tapsoltam és anyuék is csinálták velem. Szóval a lényeg csak az, hogy a pilótát tapsoltuk meg, meg úgymond megköszöntük a biztonságos utazást. Hirtelen mindenki kikapcsolta az övét és kiszállt a székéből, de mi maradtunk, mert nem akartuk, hogy a nagy tömeg összetaposson, így valahol a vége fele szálltunk le. A repülőtér előtt taxik álltak és mi beszálltunk az egyikbe. Mivel Dia már elég sokat volt az országban, így elmondta a címet franciául, majd elindultunk. Nagyon szép volt a város és szerencsére a nap is sütött szóval jól jött a rövid naci. Én csak az ablakon keresztül bámészkodtam és csodáltam a hely szépségét. Befordultunk abba az utcába, ahol Dia unokabátyja lakott és a szívem újra elkezdett hevesebben verni és a fülemben hallottam a dobveréseit. Megálltunk a ház előtt. Dia és anya már kiszállt és a táskákhoz mentek. A sofőr kipakolta a dolgokat, azalatt én kiszálltam a kocsiból és csak a házat néztem, ami előttem állt és nem tudtam elhinni, hogy hol vagyok. Anya épp a sofőrnek fizetett euróval, majd a táskák mellé állt. Dia odalépett az ajtóhoz és becsengetett. Egy barna hajú, magas férfi nyitott ajtót és kérdőn nézett ránk.

- Szia Tibi! - ugrott az ajtóban álló férfi nyakába Dia.

- Szia Dia! - szólalt meg a mély hangján Tibi és viszonozta az ölelést.

- Ő itt Kami - mutatott felém, majd anya felé. - és az anyukája Dóra.

- Hali! - intettem egyet és mosolyogtam.

- Szia! - mosolygott anya is.

- Sziasztok! - köszönt vissza nekünk Tibi. Amikor meglátta anyát Tibi láttam a szemében, hogy eléggé szimpatikus a nő, aki mellettem állt, és szerintem anya is ezen a véleményen volt. Na mindegy, most nem ők a lényeg, hanem Lui, hol van Lui? Dia rám nézett, majd Tibi felé fordult.

- Lui merre van? - kérdezte, esküszöm, mintha a gondolataimban járkálna tudja, hogy mit akarok.

- Valahol az Eiffel torony környékén mászkál. - mondta Tibi, mire körbenéztem és a magas tornyot kezdtem el kémlelni. A szemeim megtalálták, mire anyutól elkértem egy pár eurót és elkezdtem futni, de annyit még hallottam, hogy Dia mondta gondolom Tibinek, hogy "majd bent elmondom". Szinte kifulladtam annyira futottam és volt, hogy néha meg-meg álltam, majd újra futni kezdtem. Most hasznát vehetem a reggeli futásaimnak és a tesi óráknak. Megálltam egy boltnál és egy térképet vettem, ahol részletesen le volt írva az utcák neve és az Eiffel torony környéke is. Szerencsére volt angolul, így nagyjából értettem is. Elővettem a telefonom és felhívtam Luit.

- Szia! - köszöntem a telefonba.

- Szia Kami! - köszönt ő is vissza.

- Hogy vagy? - kérdeztem.

- Egész jól. - mondta. - És te? - kérdezett vissza.

- Én is. És mit csinálsz? - kérdeztem.

- Éppen ülök egy padon az Eiffel toronynál. - mondta.

- De jó neked!!! Bárcsak én is ott lehetnék! Küldesz egy képet? - kérdeztem és színleltem, mintha én most nem tehetném meg, hogy lássam a tornyot.

- Persze, egy pillanat. - mondta, majd készített egy képet. Megnéztem, majd elindultam oda ahol készítette, mert én is valahol ott jártam abban a parkban. Kémleltem az embereket, de sehol sem láttam padon ülőt, vagy csak Luit. Nézelődtem tovább és tovább míg végül megakadt a szemem egy sötét hajú fiún, aki egy padon ült a magányában és a szomorúságában, biztosra vettem, hogy Lui az, bár csak hátulról láttam az alakot. A szívem még-még százszor jobban kezdett el verni míg eddig bármikor is.

- Nagyon szép a kép, viszont most le kell tennem. Szia! - köszöntem el.

- Szia! - köszönt Lui is egy kicsit szomorkás hangon.

   Remegtek a lábaim, de lassacskán elindultam felé. Nem voltam magabiztos semennyire sem. A gondolataimban ezek a kérdések forogtak:

- Mit tegyek? Haragszik vajon rám? Mi van, ha nem akar látni? Odamenjek?

Hirtelen megtorpantam és nem mozdultam, majd megfordultam és visszafelé kezdtem el lépegetni, Hirtelen felindulásból felüvöltöttem egyet magamban.

- Állj! Ha már itt vagy próbáld meg! Kami ne légy gyáva!

Nagy sóhajt vettem és újra Lui felé vettem az irányt, de ő csak ült a padon és a tornyot kémlelte. Már alig fél méterre álltam a padtól és csak néztem egy ideig, majd kikerültem a háttámlát és leültem a padra Lui mellé és vártam míg felém néz.

   Amikor meglátott engem az arcán hirtelen boldogság és kíváncsiság jelent meg, de nem tudott

volna megszólalni, mert addigra már közelebb csúsztam hozzá és alig maradt közöttünk hely. Megfogtam a tarkóját és mélyen a szemébe néztem, majd mosolyogtam egyet és közelebb húztam magamhoz. Megsimítottam a számmal az ő puha ajkait, majd megcsókoltam és ő is engem. A kezét az arcomra helyezte, majd tovább csúsztatta a tarkómra és még jobban magához húzott. Nem tudom leírni azt az érzést, hogy milyen boldog voltam. Úgy éreztem, hogy nincs senki más a világon csak ő és én. Nem tudtam elengedni, annyira édes volt a csókja. Éreztem a biztonságot a karjaiban és nem akartam soha elkerülni onnan. Bíztam benne. A szívemben melegség jelent meg, eltoltam volna magamtól, mert már levegőt se kaptam, de nem tudtam a kezeim nem engedelmeskedtek. Nem tudtam betelni az érzéssel még többet és többet akartam, mohó voltam. Mintha összeragadtak volna az ajkaink. Megsemmisültem. Szerintem már Lui se bírta sokáig levegő nélkül, mert végül ő húzódott el, és mély levegőt vett, ahogy én is. A füléhez hajoltam, s így szóltam.

- Sajnálom. - mikor kiejtettem a számon ezt a szót, újra eszembe jutott Dia szavai és, hogy mennyire fájt neki, amikor mesélt a "francia lányról". Egy könny futott végig az arcomon. Lui csak megcsóválta a fejét, egy mosolyt húzott a szája szélére és letörölte a könnyem. Két kezével összefogta az arcomat és megcsókolt újra és újra. Hallottam, ahogy egy kevés levegőt szív be az orrán. A csók vége előtt még gyengéden beleharaptam az alsó ajkába, majd elengedtem. Mikor belenéztem Lui szemébe láttam, hogy könnybe lábadt. Megfogta a kezemet, majd a mellkasára helyezte. Éreztem az izmai alatt a szíve gyors dobogását. Elmosolyodtam, majd egy puszit nyomtam az arcára és hozzábújtam. Vele együtt néztem az Eiffel tornyot. Lui a derekamra helyezte a karját és magához ölelt. A szívem kezdett normális gyorsasággal dobogni, de a mosolygást nem bírtam abba hagyni. Egy kis idő elteltével én törtem meg a csendet.

- De miért nem mondtad el? Miért Diától kellett megtudnom?

- Féltem. - vallotta be Lui.

- Mitől? - kérdeztem értetlenkedve.

- Csalódás, visszautasítás, fájdalom. - mondta.

- Fájdalom az így is volt. - mondtam, majd mélyen a szemébe néztem.

- Volt, de már mindegy.

- És mik ezek a titokzatos violinkulcsos levelek? - kérdeztem mosolyogva.

- Csak megtaláltam egy utat, hogy az érzéseimet kifejezhessem. - mondta, majd egy rövidebb csókot nyomott a számra. Szerencse, hogy ültünk, mert minden egyes csókjába beleszédültem és minden érintésére a hideg rázott ki.

- Tetszik ez a nyaklánc. - fogtam meg a nyakamban lógó violinkulcsos, szíves medálú láncot.

- Akkor örülök. - mondta és az eszméletlen szép mosolya újra megvillant.

- Itt van anyu és Dia is.

- Anyud?

- Igen, elmondtam mindent neki. - mondtam egy kicsit érdekes arckifejezéssel.

- Hát ez kínos lesz. - mondta, mire elnevettem magam.

- Mennünk kéne, már nagyon rég elvagyunk. - mondtam, majd felálltam a padról.

- Akkor menjünk. - mondta Lui és ő is felállt. Elindultam, majd ő is utánam jött. Gyorsabb léptekkel mellém lépett és tovább sétáltunk. Egy kicsit lejjebb nyúlt és a tenyerét az enyémbe helyezte, majd felé tekintettem és egy mosolyt küldtem neki.

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Remélem tetszett ez a rész! Köszönöm a 16 feliratkozómnak és remélem, hogy nektek is tetszett!!

Jobb oldalt van két közvélemény kutatás, amit szeretném, ha megtekintenétek és szavaznátok,

 mert nekem sokat jelentene és nektek csak max. 1 percet vesz igénybe.

Előre is Köszönöm!!!