33.rész /Maszkos bál/

Öröklét? Örökké? Mond mikor veszíti el e szavak a súlyát?

   Késő délután volt és én a tükör előtt ülve készülődtem. Dia is mellettem volt. Elővettem egy pár sminkes dolgot, amit úgy gondoltam, hogy használok magamon.
   Egy halvány rózsaszín ajakfényt tettem fel a számra, adtam egy kis színt a szempilláimnak, majd halványan felhelyeztem a szememre egy kevés kék szemhéj festéket. Dia egy erősebb rózsaszín ajakfényt tett az ajkaira, kihúzta a szempilláit és rózsaszín szemhéj festéket kent a szemére és húzott egy tus vonalat.
Amikor elkészültünk elpakoltam az asztalról mindent, majd egy mosolyt húztam a szám szélére és egy képet csináltam rólunk a telefonommal. Felálltam és az ágyamhoz léptem. Kinyitottam az ott fekvő dobozt és kivettem a kék maszkomat, majd elindultam Dia felé és megkértem, hogy rakja fel a fejemre, majd én is az ő rózsaszín maszkját felhelyeztem az arca elé. Felvettük az ágyon fekvő báli ruhákat és a magassarkú cipőket, majd kimentünk a szobából, és a nappaliba mentünk, ahol anya ránk várt, hogy indulhassunk.
- Hát lányok, csoda szépek vagytok! - mondta anya és egy könny cseppet törölt le az arcáról. - Csinálhatok egy képet? - kérdezte és megfogta a már kikészített fényképező gépet.
- Mindenképp. - mondtam, majd bele mosolyogtam a kamerába.  Kimentünk az udvarra, majd beültünk az autónkba és elindultunk az iskolába.
   Az autóból kiszállva elindultunk az épület felé, de előtte még több sor lépcsőfokot kellett megmásznunk. Az ajtóban Lui és Henry várt ránk. Dia átfogta Henry kinyújtott kezét és elindultak be. Én is Lui felé fordultam, akinek éppen majdnem kiesett a szeme. Egy mosolyt görbítettem a szám szélére.
- Ha szabad mondanom, gyönyörűnek tetszik lenni hölgyem. - mondta Lui, majd ő is a karját nyújtotta.
- Köszönöm! És maga is, mily sármos és elegáns. - mondtam miközben végig tekintettem az öltözékén. Egy fekete zakót és nadrágot viselt, az inge hófehér volt és a kendő a nyakában olyan kék volt, mint az én derekamon összekötött anyag. Arcát pedig egy néhol fehér, de nagy részben fekete maszk fedte. Átkaroltam a felém nyújtott karját és elindultunk mi is. A folyosó mindenhol ki volt díszítve a tornaterem felé. Amikor lábaimat áttettem a teremajtó küszöbén, nem tudtam hova nézni. Mindenhol gyönyörű volt a díszítés, mesébe illő. Sárga, aranynak tűnő és régi módi díszek voltak felhelyezve. Nem voltak hangfalak, se számítógép, se telefonok és szinte mindenki táncolt. Több vonós hangszer mögött ülő emberek, adták a zenét. Teljesen olyan volt, mint egy régi királyi bál.
- Felkérhetem egy táncra? - nyújtotta felém Lui a tenyerét. Belehelyeztem az enyémet és egy mosoly társaságában bólintottam.
Elindultunk a táncparkettre, majd megálltunk egymással szembe. Lui a meleg tenyereit a derekamra helyezte, mire a másik kezét felemelte. A kezemmel összefogtam az övét, majd a másikat a lapockájára helyeztem, mire közelebb húzott magához. Elkezdtünk a zene ritmusára táncolni és szinte megszűnt körülöttünk a világ és csak a húrok hangját és egymás heves lélegzetét hallottuk. Tekintetünket nem szegeztük le egymásról és hagytuk, hogy az érzések vigyék a lábainkat. A szívem hevesebben vert, mint bármikor. Nem is koncentráltam, hogy ne szúrjam el, Lui karjaiban biztonságban éreztem magam és magabiztosnak tűntem. Véget ért a dal és egy csókkal köszöntem meg a táncot. Ajkaimat gyengéden az övéhez érintettem, majd a tarkóját megfogva szenvedélyessé változtattam a csókunkat.
Henry lépett mellénk.
- Lekérhetem? - nyújtotta kezét felém.
- Igen. - mondta mosolyogva Lui a barátjának. Henry megfogta a lapockámat és én is így tettem, egy kicsit közelebb húzott magához, mert túl távol voltunk, de persze meghagyta a tisztes távolságot. Miközben táncoltunk láttam Luit, ahogy a falnak dőlve minket néz és mosolyog. Henry fordított egyet rajtam, majd háttal álltam Luinak. A zene végéig libegtünk, majd egy pukedlivel megköszöntem a táncot, mire Henry mosollyal az arcán meghajolt, és elindult megkeresni a párját. Én is így tettem, de amikor megfordultam Luit nem találtam ott, ahol addig állt, míg én táncoltam. Körbe néztem, de sehol sem volt. A tömegen keresztül nem láttam, így elindultam befelé, de ott se találtam. Nem volt az italoknál sem, végül elindultam az iskolába vissza. Kitekintettem az ablakon, de nem láttam az udvaron se. A hideg kövön csak úgy kopogott a magassarkúm és hallatszott az, hogy merre járok éppen, de mivel üres volt a folyosó mindenhol víz hangzott.
   - Lui? - hívtam hátha megtalálom valahol, de sehonnan sem jött a válasz, végül a lépcsőhöz mentem és elindultam az emeletre. Már majdnem felértem, amikor megláttam, ahogy Lui a falnak volt dőlve és a maszkja a feje tetején díszelgett. Előtte vérvörös ruhában, vörös ajkakkal és arany maszkban Noé állt. Körül belül 5 centiméter lehetett közöttük a hely és láttam, hogy Noé egyre közelebb és közelebb hajol Luihoz.
- Ezt nem hiszem el! - mondtam ki hangosan, pedig csak gondolni akartam. Abban a pillanatban, hogy láttam őket éreztem, hogy a szívem darabokra tőrt, majd egy könnycsepp szaladt végig az arcomon és a többi is jött vele. Megfordultam, megfogtam a terebélyes ruhámat és elkezdtem rohanni a lépcsőn lefelé magassarkúban a fokokat számolva.
- Kami! - hallottam idegesen a nevem a hátam mögül. - Várj!
Nem hallgattam Luira futottam tovább, de szinte már annyira, hogy úgy éreztem, hogy kiszalad alólam a lépcső és féltem, hogy netán elesek. Mikor leértem a földszintre tovább futottam a tornaterem felé, amikor hirtelen kibicsaklott a bokám és összeestem. Ránéztem a cipőre és megláttam, hogy kitört a sarka, majd a lábamat kezdtem el fájlalni. Persze az egészet látta a Lui és megállt mellettem, majd a kezét nyújtotta, hogy felsegítsen, de én csak arrébb löktem.
- Kösz, de nem. - mondtam a felém tartott kézre és megpróbáltam a saját erőmből felállni. Valameddig sikerült felállnom, majd közel voltam ahhoz, hogy visszakerüljek a földre, de Lui idejében kapcsolt és megfogta a derekam. Közel húzott magához és segített kiegyenesedni. A haragom erősebb volt akkor, mint a szerelmem, ezért csak megfogtam a kezét és leszedtem a derekamról. Komor arccal ránéztem, majd el akartam indulni, de nem tudtam, mert fájt a lábam, ezért azzal az indulattal meg is fogtam a falat.
- Segítek! - mondta Lui, majd a kezével megfogta a csuklóm, amit hirtelen elkaptam, de arra a másodperci érintésére is kirázott a hideg és elkapott újra a vágy, hogy érezzem a csókjának ízét, hogy érezzem azt a bizalmat és biztonságot, amit az ölelése rejt.
- Hadd magyarázzam meg! - kérte Lui, de még nem indultam el, hanem a falnak háttal dőlve álltam.
- Miért úgy, mint ő? - kérdeztem Trevisre gondolva, hisz ő is akkor úgy csalt meg.
- Nem történt semmi. - mondta Lui, majd levette a maszkját és mélyen a szemembe nézett.
- Ne mondd! Nem hiszem el!! Nem vagyok vak és láttam, hogy mi történt!! - kezdtem felemelni a hangom és én is levettem az arcomat eltakaró maszkot, bár rossz ötlet, volt, mert így elé tárulhatott, minden könnycsepp, amit miatta ejtettem. Lui idegesen eltekintett, majd megvakarta a fejét és kínjában elnevette magát. Kérdőn néztem rá, mert nem értettem, hogy most mi van. Hirtelen, mintha villám csapott volna le, felém tekintett és egy határozott mozdulattal közelebb lépett hozzám, majd a falnak nyomva megcsókolt. Mikor megéreztem azt az édes ízt nem tudtam mit tenni, először még ellenállni akartam, és a kezem a mellkasára helyeztem, de utána akaratlanul is lehunytam a szemem és csak mentem az árral, az erőm elhagyott és nem tudtam eltolni. Ez a csókja nem olyan volt, mint a többi. Szenvedélyes, erőteljes és határozott volt. Kezemet a tarkójára raktam és én is visszacsókoltam. Az érzelmes csók befejeztével a homlokomra tette a homlokát és mondott valamit.
- Sajnálom, de tényleg nem történt semmi. - mondta és mélyen a szemembe nézett, ekkor már tudtam, hogy igazat mond, hiszek neki. Vagy lehet, hogy csak a csók miatt éreztem a megbocsájtást. Már nem tudom.
- Megtörtént, ami megtörtént. - mondtam, majd letöröltem a könnyes szemeimet.
- Szeretlek! - mondta Lui, majd újra megcsókolt, de az a csók már gyengébb és érzékibb volt. A szó hallatán és a csók íze a számba rátett egy lapáttal és újra legördült egy könnycsepp az arcomon, de nem a szomorúság miatt, hanem azért, mert boldog voltam. Ahogy érintette Lui arcát a könnyem abbahagyta a csókot és letörölte a másik szememből elindult cseppet. Egy mosolyt küldött felém, de én nem tudtam mosolyogni, csak újra a csókjára vágytam és visszahúztam magamhoz.
- Gyere, menjünk haza. - fogta meg a csuklóm Lui és a nyaka mögé tette, majd felemelt és megvárta míg leveszem a pár másik felét, majd a földre tett. Rátámaszkodva indultunk haza.
   Hirtelen, mintha megszűnt volna a világ, sötét lett, kinyitottam a szemem és körbenéztem. Még mindig Párizsban voltunk, Lui szobájában, aki természetesen mellettem feküdt, de mikor rátekintettem láttam, hogy már ébren van és engem kémlel.
- Mit álmodtál? - kérdezte mosolygós arccal.
- Egy régimódi maszkos bálban voltunk.... - kezdtem el a történetet, majd a végeztével Lui reakcióját vártam.
- Na ez az amit soha nem tennék meg veled. - mondta, majd csókot lehelt az ajkaimra.
- Mármint mit nem tennél meg? - kérdeztem egy pillanatra megijedve.
- Soha nem bántanálak és csalnálak meg. Főleg nem Noéval. Nem hagyom, hogy ő nyerjen és közénk álljon. - mondta komoly arccal, majd megcsókolt és éreztem, hogy a gyomromban előtört az a bizonyos érzés az ajkai érintésére az ajkaimon. Olyan volt a csókja, mint az álmomban gyengéd és érzéki. Lui a hátára fordult, majd a fejemet a mellkasára helyeztem és éreztem, ahogy a kezét a hátamon hagyja. "Szeretlek!" Fordult meg az agyamban többször a szó és akárhányszor megjelent, jött vele az a felejthetetlen csók, amit még valóságban nem éreztem. Eddig soha nem volt düh a csókjában, csak megértés és szeretet, gyengédség és érzékiség.